Our house, in the middle of our street

Szombaton felmentünk a lakásba a villanyszerelővel, hogy mérje fel, mennyibe fog kerülni az átalakítás és bővítés (sokba), illetve mennyire lesz bonyolult (szerencsére nem olyan nagyon).

Azután arra gondoltunk, hogy eljött az ideje, hogy bemutatkozzunk a lakóknak, hogy mi leszünk azok, akik az elkövetkező hetekben felforgatják majd a lépcsőház életét, koszt, és főleg zajt zúdítva rájuk.

Fél 12-kor indultunk a harmadikról, és úgy terveztük, hogy utána megejtjük végre a reggelit is. A lehetséges hét szomszédból hat volt otthon, a többség nagyon kedvesen beinvitált minket, és biztosított arról, hogy számítottak rá, hogy aki megveszi Feri bácsi lakását, az bizony teljes átalakítást fog rögvest eszközölni, így nem éri őket sokként a várható több hetes káosz (azért örülök, hogy mi nem leszünk ott… :)).

A mérleg: szimpatikusak a szomszédok, és mind azt mondta, hogy szeretni fogunk ott lakni; az egyik lakó azzal fogadott minket, hogy á-há, szóval maguké a kis kék Suzuki! (…); én meglepően nyugodt maradtam egy kifejlett labrador vészes közelségében (azért a kéznyújtogatás még egy későbbi projekt marad); és még a felújításhoz is kaptunk néhány tanácsot.

Fél 2-kor pedig végre ebéd után néztünk…