A tegnapi bejegyzést optimistán fejeztem be, és miért is ne tettem volna, éppen kihívásokkal birkóztam meg és akadályokat küzdöttem le.
Azóta sok minden történt.
Az egész idegeskedés azzal indult, hogy hétfő reggel megkérdezte a kőműves, hogy mi hagytuk-e nyitva a bejárati ajtót, mert mikor megérkeztek, ott állt az egész tárva-nyitva. No, ennek nem igazán örültem, mert bár azt mondta a kőműves, hogy nincs semmi nyom a záron, azért valahogy mégiscsak kinyílt az ajtó, mindezt az előtt, hogy el akartuk kezdeni odahordani a csempéket. Volt egy sejtésem, miszerint valószínűleg csak ők nem zárták be megfelelően az ajtót, ami estére szinte bizonyossá vált, mikor kőművesünk mondta, hogy hát, lehet, esetleg, hogy nem zárták kulcsra, csak behúzták, és ezért nyílt ki valahogy, de igazából nem baj, úgysincs bent semmi. I beg to differ, de azért már ez is kisebb megkönnyebbülésnek számított, mert ezek szerint nem őrséget kell állítani a cuccaink mellé, és nem is a bejárati ajtó elkészítését kell anyagilag megsürgetni, hanem csak a kőműveseknek átadni néhány intelmet (miszerint ha esetleg eltűnne a kádunk a lakásból, nyilván nem nekünk kellene azt újra megvennünk, úgyhogy mindenkinek jobb, ha elfordítják a zárban azt a kulcsot).
Ez kedd reggel, a kukásautó kontra villamos malőr miatt a tervezett fél 8-nál húsz perccel később meg is történt. Ekkor egyeztettünk még elgipszkartonozott szellőzők kiszabadításáról, felesleges konyhai faldarabkák sorsáról, illetve a fürdőszobai csempézés megkezdéséről is, különös tekintettel arra, hogy milyen mintában tegyék fel a csempéket.
És itt most menjünk picit vissza az időben, körülbelül két héttel ezelőttre: kihívtuk az Ürömön már jól bevált burkolónkat, hogy tegyen ajánlatot, szemben kőművesekével, akik amúgy referenciákkal bizonyítottan jól csempéznek. Mivel bevált burkoló elfoglalt volt és drágább, kőművesék meg tudták folytatni a munkát azonnal, mellettük döntöttünk.
Tegnap este meg is beszéltem velük, hogy reggel 8-ra kimennek Ürömre a csempékért, átviszik a lakásba, és indulhat a munka. Először 6.50-kor telefonált a kőműves, amikor éppen fél lábbal a kádban álltam, hogy mivel a konténeres csak ilyen korán ért rá, és vele találkozniuk kellett, így ők már Ürömön, a ház előtt állnak (ez nyilván ekkor derült ki számukra, és nem előző este). Felébresztettem hát szüleimet, hogy kicsit korábbra sikerült az átadás. A második hívás 8.05-kor jött, miszerint, ahogyan ezt állítólag Építőnek korábban említették, van egy nagyobb horderejű, már elvállalt munkájuk, és csak addig tudják csinálni nálunk a burkolást, amíg az be nem indul, az pedig épp most történt, úgyhogy ő ezennel lelép, csá. Csak pár szitokszó hagyta el a számat, de ha újra találkozom vele, lesz az még több is. Úgyhogy irány a bevált burkoló, kérdés, hogy most mikor fog ráérni – de legalább a bevált emberrel dolgoztatunk, és Építő sem mondhatja, hogy szórom a pénzt, hisz nincs is más választásunk :)
Azért hétfő óta egyre jobban fáj a gyomrom, most épp szünet nélkül és élesen, de remélem, hogy a Quamatel és a dolgok perspektívába helyezése után javulni fog a helyzet.
