A beltéri ajtóknál már találkoztunk egy sajátságosan olasz megoldással: elég drága ajtó, igényesen kidolgozva, tényleg nagyon szép az egész. Lehet választani hozzá réz vagy króm kilincset, illetve ha króm kilincset választ az ember, akkor kérhet kis króm színű kupakokat a zsanérokra. Merthogy azok rézszínűek. Ezerféle ajtót gyártanak, de a zsanér az rézszínű. Inkább gyártanak króm kupakokat, hogy elfedjék a zsanér színét, de a zsanér színét nem változtatják meg. Olaszok.

A burkoló pedig már átkozza a napot, amikor elvállalta nálunk a munkát, mert nem csak a fal görbe, de a drága olasz csempe is teljesen összevissza. Főként a különösen drága mozaiklapok, amiken nincs két egyforma méretű kiskocka. Ma pedig egymás mellé raktuk az első és második adag rendelésből származó padlólapokat, hogy árnyalatban mennyire ütnek el egymástól, elvégre mégiscsak majdnem egy év telt el a két rendelés között. Nos, van egy kis színbeli különbség, de a jellemzőbb eltérés furcsamód a méretben van... Egy év alatt valahogy összement a padlólap... Na jó, nem centiket, de milliméterben mérhető a különbség, úgyhogy lehet ügyeskedni, hogy a kisebbek ne feltűnő helyre kerüljenek. Olaszok.

Én meg egyébként ma kipróbáltam, hogy milyen felfelé az út: a táv tizedénél már több köbméter kipufogógázt nyeltem. A táv nyolcadánál lemerevedtek a combjaim, ezzel párhuzamosan magam szídtam, amiért nem a kerülőutat és a buszt választottam. A táv felénél majd kiszakadt a szivem, és örültem, hogy ilyen közel vagyok a Margit-kórházhoz, de közben bántam, hogy valószínűleg úgyse tudom értesíteni őket, ha szükségem lenne rájuk. Aztán a táv végénél döbbenten tapasztaltam, hogy tíz perc alatt értem fel, ami simán veri a lefele úton mért tizenhárom percet (igaz, az fényképezéssel együtt). Hát, őrületes formában vagyok, na, holnap jelentkezem valami Ironwoman versenyre is :)

Íme a fürdő, lehet keresgélni az egyforma kiskockákat: